WTW programozó verseny

Megtalálni a legjobbakat

Magyarország legnagyobb programozói versenyének célja, hogy megtalálja a legjobb fejlesztő csapatokat. A program lényege: C# technológia felhasználásával a résztvevőknek saját stratégiát kell felállítaniuk három feladat megoldásához – „mindössze” egy teljes nap alatt. A sikerhez a versenyben eredeti ötletekre is szükség van, ebben a megmérettetésben ugyanis nem elég „csak” jónak lenni! A legnagyobb ellenség az idő. Furcsa egy helyzet áll itt elő, ugyanis a 24 óra egyszerre rengeteg, egyszerre kevés. Ennyi ideig kitartani éppen elég, a feladattal végezni azonban: éppen hogy csak elég.

A Microsoft által szervezett program társszervezője most már évek óta az evosoft Hungary Kft.

A versenyen a szakma legjobbjai mérkőznek meg egymással, ez 2012-ben és 2013-ban is 80 csapatot jelentett, közel 160 fővel.

A 2013-as verseny videója.

A 2012-es versenyről készült videót ezen a linken nézheted meg.

WTW verseny, az evosoft társszervezésével